Területi Horgászegyesület - Mezőcsát

Ha az emberek elkezdenének az élet igazán fontos dolgaival törődni, akkor hiánycikk volna a horgászbot.

Tisztelt Egyesületi Tag!

 

Az Egyesület Elnöksége tájékoztat mindenkit, hogy 2026. november 14-én (szombaton)   09:00-15:00 óra között – azok részére, akik még nem teljesítették ezen kötelezettségüket – társadalmi munkát szervezünk. A társadalmi munka során a faház és csónak téliesítéséhez  kötődő, valamint a megvalósított BÖBE pályázatunkhoz és az udvaron történő rendrakással kapcsolatos munkák végrehajtását tervezzük megvalósítani.

 

Köszönjük előre is a jelentkezéseket, ami továbbra is előzetes regisztrációhoz kötött, amit legkésőbb november 12-én 16:00 óráig kérnénk jelezni Kürthy Mihály Lajos horgászmester részére! A munkára kizárólag csak akkor jelentkezzen bárki, hogyha a tervezett munkálatok végéig jelen lesz, mely megfelelő létszám, esetén a tervezettnél hamarabb befejezhető!. A megjelentek részére üdítőt, vizet és ebédet biztosítunk.

 

Tájékoztatunk egyúttal mindenkit arról is, hogy egyesületünk a tagjai részére meghirdeti:

 

  1. 1.      a régi filagólia elbontásából származó faanyagot és a korábbi bontásból származó vasanyagot
  2. 2.      kb. 30 db. hullámpalát
  3. 3.      1 db. vaslemez szekrényt

 

adomány befizetésével történő elvitelét.

 

Ezen anyagok Kürthy Mihály Lajos horgászmesterrel történő egyeztetés alapján megtekinthetőek ingatlanunknál legkésőbb a 2026. november 14-én a tervezett társadalmi munkák végéig.

 

Az értékesítés kapcsán a várt adomány összege meghirdetett tételenként minimum 15 000 Forint, de arra a legkedvezőbb ajánlatot felajánló egyesületi tag szerez jogosultságot. Több azonos ajánlatot tevő tag esetében az nyer jogosultságot, aki ajánlatát korábban tette meg!

 

Az ajánlatokat kizárólag az Egyesület Elnöke részére írt e-mailban lehet megtenni a meszarosjozsef67@freemail.hu elektronikus címére.

 

Az ajánlatokat legkésőbb 2026. november 20-ig kérjük megtenni, melynek eredményéről a tagságot tájékoztatjuk!

 

Mezőcsát, 2026. november 06-án.

 

                                                                                                    Köszönettel és tisztelettel!

THE Elnökség

 

 

Tisztelt Egyesületi Tag!

 

Az Egyesület Elnöksége tájékoztat mindenkit, hogy 2026. augusztus 09-én (vasárnap)   07:30-15:30 óra között társadalmi munkát szervezünk. A társadalmi munka során a faház mellett található fedett főzőhelyszínt elbontását és az azzal kapcsolatos egyéb munkák végrehajtását tervezzük megvalósítani.

 

A társadalmi munkára elsősorban a 60 év alatt lévő azon személyek jelentkezését várjuk, akik ezen kötelezettségünknek eleget kívánnak tenni a 2026-os évben! 

 

A társadalmi munkára való jelentkezés előzetes regisztrációhoz kötött, amit legkésőbb augusztus 06-án 16:00 óráig kérnénk jelezni Kürthy Mihály Lajos horgászmester részére!

 

A munkára kizárólag csak akkor jelentkezzen bárki, hogyha a tervezett munkálatok végéig jelen lesz.

 

A megjelentek részére üdítőt, vizet és ebédet biztosítunk.

 

Mezőcsát, 2026. július 22-én.

                                                                                                    Köszönettel és tisztelettel!

 

 

                               THE Elnökség

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tisztelt Egyesületi Tag!

 

Tájékoztatunk mindenkit, hogy Egyesületünk

2025. szeptember 13-án

08:30 órától társadalmi munkát hirdet!

Ezen kötelezettség azon éves területi engedéllyel rendelkező férfi tagokra vonatkozik, akik 2026-ban még nem töltötték be a 60. életévüket, illetve az Egyesület vezetése irányába nem jeleztek olyan egészségügyi problémát, mely alapján a fizikai általános munkavégzés alól mentesítésre kerültek volna, továbbá nem kerültek szóban tájékoztatásra arról, hogy a 2025-2029 időszakra az Egyesület vezetése külön megbízási szerződést kíván velük kötni. 

 

Egyidejűleg felhívjuk mindenki figyelmét, hogy akik betöltötték a 60. életévüket, illetve az Egyesület vezetése által ismert egészségügyi problémával rendelkeznek ( jelezték) társadalmi munka kötelezettségüket 2025. szeptember 20-án tudhatják még le a Bukta János úr által megszervezésre kerülő Mezőcsát Város szüreti felvonulásán.

 

A 2025. szeptember 13-i munkavégzésre elsősorban azok jelentkezését várjuk, akik még ezirányú kötelezettségének a 2025-ös évben még nem tett eleget tekintettel arra, hogy a társadalmi munka megváltása ezévtől

15 000 Ft/év!

 

A részvétel mind 2025. szeptember 13-án, mind 2025. szeptember 20-án – tekintettel arra, hogy a megjelenteknek ebédet és védőitalt szeretnénk biztosítani – előzetes regisztrációhoz kötött amit

2025. szeptember 11-ig

kell szóban vagy írásban Kürthy Mihály Lajos Horgászmesternél, illetve 2025. szeptember 18-ig Bukta Jánosnál telefonon keresztül megtenni.

 

Szívesen vesszük azon tagok részvételét is, akik kötelezettségüket tárgyévre letudták és úgy érzik érdemes a közösség ezirányú bármely tevékenységében részt venniük!

 

Az elvégzendő feladatok:

 

  1. Az Egyesületi stég lejárójának elkészítése.
  2. Az Egyesületi faház udvarának rendbetétele, fűnyírás, száraz levél eltakarítása.
  3. Az Egyesületi tároló kipakolása, lebetonozása.
  4. A hátsó út rendbetétele, benyúló ágak levágása, behajló bozót levágása.

Mezőcsát, 2025. szeptember 05.

                                                                                                   Tisztelettel!

         THE Elnökség

 

 

 

 

 


 


Frissítve: 2026. 02.23 11.00

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

2. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

3. Opel alkatrészek és szervíz Miskolcon

► Márkafüggelten autóalkatrész és szerviz

topel.hupont.hu

4. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

5. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

6. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. FORD alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári alkatrészek,Utángyártott alkatrészek elérhető áron Miskolcon. FORD-ESCORT, C-MAX,GALAXY,FIESTA,FOCUS,FUSION,KA,MONDEO,RANGER, S-MAX,TRANSIT alkatrészek elérhető áron..

fordalkatreszmiskolc.hupont.hu

6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

7. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

8. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

9. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

10. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

11. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

13. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

14. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

15. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

16. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

17. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

18. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

19. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

20. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

21. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

22. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

23. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

24. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

25. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

26. Oriflame-Termékek-Angelica

► Luxus termékek kis pénzüeknek.

oriflametermekek-angelica.hupont.hu

27. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

28. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

29. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

30. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

31. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

32. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

33. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

34. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

35. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

36. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

37. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

38. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

39. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

40. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

bmw-alkatreszek.hupont.hu

41. Nádas Vendégház és az ország egyetlen Manufakturális Szabó múzeuma

► A Kőrösök mentén elhelyezkedő Szarvas városában található az ország egyetlen Manufakturális Szabó-cipészműhely Múzeum. A csendes, nyugodt környezetben Vendégház is fogadja a túristákat, olcsó színvonalas hellyel. Cím: 5540 Szarvas, Bem József utca 8.

nadasvendeghaz.hupont.hu

42. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

43. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

44. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

45. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

46. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

47. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

48. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

49. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

50. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

51. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor

futomotorelotetellenallas.hupont.hu

52. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

53. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

54. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

55. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

56. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

57. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

58. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

59. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

60. Weboldalkészítés Budapest, Webáruház készítés Budapest, Keresőoptimalizálás

► Egyedi fejlesztésű weboldal és webáruház készítése, keresőoptimalizálás, arculattervezés, Online marketing

weboldalkeszitesbudapest.hupont.hu

61. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

62. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

63. ACPC actual personal computer shop

► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza

acpc.hupont.hu

64. Levéltári szakirodalom

► Levéltár, történelem, genealógia, családtörténet, családfa kutatáshoz kapcsolódó szakirodalom. A kiadványokat megvételre ajánlom az érdeklődőknek.

leveltar.hupont.hu

65. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

66. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

67. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

68. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

69. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

70. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

71. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

72. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370

► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>

polgardibutor.hupont.hu

73. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

74. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

75. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!

► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922

fekalkatreszek.hupont.hu

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 38
Tegnapi: 37
Heti: 222
Havi: 255
Össz.: 107 488
Oldal: Társadalmi munka 2026
Területi Horgászegyesület - Mezőcsát - © 2008 - 2026 - themezocsat.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »